Több mint három éve, hogy utolsó blogbejegyzésem aznapi dátumát a cim alá varázsolta ez az okos rendszer. Magam is meglepődöm, milyen gyorsan elszaladt három esztendő... Kicsit röstellem is, mert még ellustulásnak vélhetné, aki nem tudja: született időközben két unokaporontyom, tönkrehasználtam két laptopot, elvesztettem egy barátot, túléltem néhány virusfertőzést, triplájára nőtt minden kerti bokrom. És még folytathatnám, mi minden akadályozott e blog folytatásában. A músorszünetnek azonban ezennel vége!

Legelőször is türelmet kérek, s megértést: elveszett a hosszú i... Sehol sem találom új gépemnek a korábbihoz képest jócskán módositott klaviatúráján. Nem adom fel persze, de addig az én korrektoraim csukják be a szemüket, szépen kérem!

Ezt tettem volna legszivesebben, amikor átvettem egyetemi évfolyamunk x-edik találkozóján a kedves figyelmességként kezünkbe adott Emléklapot, mely arra hivatott, hogy emlékeztessen (s innentől idézem:) A József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történt diplomaátvétel évfordulójára. 

Ennek fele sem tréfa: a diplománk átvétele úgy történt, mintha baleset lett volna...